RÓLUNK

A SIGNUM Etyeki Kórusok Egyesülete 2005. december 18-án alakult az 1990-es évtől fennálló Nőikarból és az ehhez 1997-től csatlakozó Kamarakórusból.

Vegyeskarunk évente két állandó fellépése az Etyeki Búcsún adott, valamint a szintén Etyeken rendezett Adventi koncert. Utóbbira rendszerint vendégkórust is meghív együttesünk. Hangversenyeinket általában fogadással zárjuk.
Jókedvű, vidám csapat vagyunk. Szívesen gyűlünk össze a próbák után egy pohár borra, sokszor bográcsozásokat, kórusbulikat, edzőtáborokat, és tréningeket is szervezünk. Minden énekelni vágyót sok szeretettel fogadunk.
Repertoárunkban minden korszakból lehet találni műveket. Különösen szeretjük a magyar zeneszerzőket, Kodály Zoltánt, Bartók Bélát, Farkas Ferencet, Petrovics Emilt, Bárdos Lajost. Női kari és vegyes kari műveket egyaránt éneklünk.
Felléptünk már Franciaországban, Németországban, és Erdélyben is. Több hazai sikert is elértünk már, Fesztiválkórusi címet, Ezüst díjat is szereztünk.
Alapítónk Magdó Ildikó, aki 2014 októberig karnagyként, művészeti vezetőként tevékenykedett a kórusban. 2015 januárjában a karnagyi pálcát Halász Károly vette át.
Szponzoraink közé tartozik az Etyeki Önkormányzat, az etyeki református és katolikus egyházak, valamint helyi vállalkozók, szervezetek és magánemberek is.

about us

TAGJAINK

KARNAGYUNK 2015-től S.Halász Károly
Ha szeretnél többet tudni róla, látogasd meg honlapját:
  • http://www.filmhatas.hu/

  • BALOGH ANNAMÁRIA
    BÉNYEI CSENGE
    BÉNYEINÉ DAKÓ ÉVA
    BOROSS JÓZSEF
    IVANICS BÉLA
    JOMBACH MÁRTA
    KERNNÉ TÓTH KATALIN

    KETTERERNÉ MÁTIS ANIKÓ
    KISS MAGDOLNA
    KISS MÁRIA
    KOLOS MÁRTA ILONA
    KOSZTIK INA
    KOVÁCS ESZTER RÁHEL
    LUCZA DANIELLA

    MAJOR JÁNOS
    MÉSZÁROS JÁNOS ELEK
    MÓZERNÉ BÚS BORBÁLA
    MRÁZNÉ JÁGER JÚLIA
    NAGY PÉTER MÁRK
    SOMOGYI JUDIT
    SÜTŐ GÁBOR JÁNOS

    SZALAY BOGLÁRKA
    TOKAI RÉKA
    TOKAINÉ VAJDA ERZSÉBET
    TORMA ZSUZSANNA
    TÖRÖK SZABINA
    VAGYOCZKY BÉLÁNÉ
    VARGA LÁSZLÓ

    FOTÓK

    Koncerten készült fotóinkat MRÁZ ZOLTÁN készítette, akinek további fotóihoz látogass el honlapjára:
  • http://www.fotomraz.hu/
  • Próbáink hangulatát és a koncertre való készülődést FEER MARIANN örökítette meg,
    az ő további munkáit hamarosan elkészülő honlapján lehet majd megtekinteni.

    VIDEÓK

    A Signum Kórus felvételei

    A Signum Kórus 2011.04.19-én a MÜPA színpadán énekelt. Ezt örökítette meg a következő felvétel.

    PROGRAMOK

    Próbáinkat szerdán, vagy pénteken tartjuk minden héten egy alkalommal.
    Ha szívesen csatlakoznál hozzánk, küldj emailt az info@signumkorus.hu címre, vagy hívj minket a +36 30 198 51 65 telefonszámon!

    OKT.17. 15:00

    KÓRUSTALÁLKOZÓ A HANGISTÁLLÓBAN
    Óbarok-Nagyegyháza, Hangistálló

    - Sárossi: Szól a kakas
    - Farkas: Rózsamadrigál
    - Bárdos: Csillagvirág

    DEC.05. 17:00

    KÓRUSTALÁLKOZÓ BIATORBÁGYON
    Biatorbágy, Faluház

    - Kodály: Adventi ének
    - Petrovics: Játszik a szél
    - Bárdos: Csillagvirág

    DEC.19. 18:00

    KARÁCSONYI KONCERT
    Etyek, Református Templom

    - Prätorius: Es ist ein Rot’ entsprungen
    - Mendelssohn: Gott sein Dank
    - Bárdos: Aranyszárnyú angyal
    - Berkesi: Betlehem városba
    - Kodály: Adventi ének
    - Leontovich: Carol of the Bells

    MÁRC.22.

    KONCERT
    Etyek

    HÍREK

    A Signum Kórus legutóbbi bejegyzései

    Indul az évad

    Ma kezdődik az új évad, ennek örömére megosztjuk veletek is Mráz Zoltán barátunk csodálatos képeit a júliusi koncertről :)

    blog-img

    Csoportkép a régi tagjainkkal

    Csoportkép a régi tagjainkkal (Fotó: Mráz Zoltán)

    Új fényképek

    Koncert előtt az etyeki Katolikus Templomban (Fotó: Feer Mariann)

    KAPCSOLAT

    Ha kérdésed van, vagy csak megosztanád kórusunkkal kapcsolatos gondolataid, véleményed, esetleg szeretnél csatlakozni hozzánk, írj nekünk, vagy hívj minket:
    +36 30 198 51 65 !
    Leveledre minden esetben válaszolunk!